Mi magyarok sok olyan témában vagyunk világviszonylatban vezető helyen, ami kifejezetten negatív dolgokhoz (öngyilkossághoz, alkoholizmushoz, súlyos betegségekhez) kapcsolódik. Nem vagyunk és nem is voltunk soha ’happy nation’, de talán nem is ok nélkül. Valahogy mélyen belénk van ütve ez a fajta negatív szemlélet.

 „Bal sors, akit régen tép”… Ha a Himnusz szövegét felidézzük magunkban, és visszagondolunk történelmünkre, mindig is a keserűség, sorsdöntő helyzetekben az alternatívák közötti hinta politika volt jellemző ránk, magyarokra. A legtöbb helyzetben hiányzott az állhatatosság, a ki- és betartás képessége, a pontos és egyértelmű szándék, határozottság és mindezek mögött az a fajta pozitív hit- és értékrendszer, amivel a dolgokat el lehet érni, a ’háborút meg lehet nyerni’.

Beleszületve a mélabús magyar társadalomba sok terhet kapunk. Szerencsésebb esetben a mikrokörnyezet képes mindezt pozitív irányba fordítani, vagy legalábbis árnyalni, de sokszor mindez nem elég. 6-7 évesen belekerülve az oktatási rendszerbe fokozódik a sokszor értelmetlen nyomás, versenyhelyzet, a hiba alapú megközelítés (miben vagy rossz), annak az erősítése, hogy az ember miben nem jó. Pozitív irányú motiváció helyett negatív szemléletű teljesítménykényszer van jelen. Később kamaszként, majd felnőttként is a dolgokat néhány esettől eltekintve arról az oldalról közelítjük meg, hogy mi, miért nem jó, mit, miért nem lehet megtenni. Nem tudom a pontos arányokat, de amit én tapasztalok az, hogy 10-ből 8 ember a hiány állapotra fókuszál. Az erősségek és lehetőségek helyett lefelé húzzuk magunkat. Azt nézzük, miben nem vagyunk jók, miért nem jó az életünk, mit nem kapunk meg, majd kreálunk kellően sok kifogást arra, hogy mit, miért nem lehet megvalósítani, megoldani. Sokan annyira szeretnek a problémáikról beszélni, hogy bennünk, hallgatókban felmerül a kérdés, ’miről beszélne ez az ember, ha nem lenne problémája’. A problémákra való ilyen jellegű kizárólagos fókuszálás azonban ’fejnehézzé’ teszi az áldozatot, a gondolati rabságból pedig nehéz kitörni. Ha pedig a hiányokból indulunk ki, akkor a lyukak betömködése is legfeljebb kompenzációként valósul meg, nem lesz benne holisztikusan egyfajta minőségi ugrás, magasabb tudatszinten történő gondolkodásmód.

A pozitív gondolatok erejéről korábban már írtam a betegségek kialakulása és azok feloldása kapcsán. Magyarországon a Silva-féle agykontroll alapmódszert 1989 óta lehet 4 napos képzés keretében (vagy egyénileg könyvből) elsajátítani. Hasonló pozitív programozásra tanít a néhány éve megjelent és futótűzként terjedő theta healing is; a pszichológiában és a coachingban pedig az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) segít abban, hogy a dilemmát, problémát áttranszformáljuk, és a pozitív húzóerők oldaláról kerüljünk minél közelebb a megoldáshoz. „A programozás szó arra utal, hogy a gondolatainknak meghatározott szerkezete van, amelyeket képesek vagyunk módosítani, s ezáltal viselkedésünket megváltoztatni. S a viselkedésünkkel együtt változnak majd szokásaink, tetteink, így a gondolataink módosításával egész lényünkre ható változásokat érhetünk el.” (http://mindennapinlp.hu/mit_jelent_az_nlp)

Az életben minden fejben dől el. Ha valamit igazán akarunk, akkor képesek vagyunk elérni. Hit és akaraterő kérdése a fogyás, a futóversenyen nyújtott teljesítmény, a karriercélok elérése, a társas kapcsolatok rendszere, etc. is. Pozitív hitrendszer nélkül azonban nincsenek eredmények. Lehet a hozzáállásunk optimista, lehetnek céljaink, küzdhetünk is nap mint nap értük, ha mögötte bizonytalanság, félelem van, az alternatívák között impulzusok, érzések, tények alapján hol ide, hol oda billen a mérleg, akkor azt érezhetjük, hogy egy helyben toporgunk, állóvízben úszkálunk. Kapcsolódóan a korábban tárgyalt túsz kérdéskörhöz, az elakadásból való kiút gátja sokszor az, hogy nem gondolkozunk konzisztensen (vagy éppen a konzisztencia mögött önmagunk áltatása áll a valódi igényeinkkel szemben), így hát az ambivalens kivetülésekre nem lehet valós megoldási irányt sem meghatározni.

A pozitív szemlélet nem intellektus kérdése. Sőt sok esetben, ha túl sok ismeretünk, tudásunk van, és hajlamosak vagyunk túlgondolni valamit, akár nagyobb akadályokba is ütközhetünk, mintha leegyszerűsítve szemlélnénk adott kérdést. Előre gyártott, öröklött hitrendszerekbe, modellekbe kapaszkodunk, beszorítva magunkat ezzel egy alapvetően passzív, szűk keretek közötti gondolatrendszerbe. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy szakember nem tud a saját megalapozott tudásrendszeréből kitekinteni. Mindent analizál, de nem köt hozzá mélyebb értelmezéseket, érzéseket, egy nézőpontból szemlélődik, vagy korábbi megoldásokat akar hasonló helyzetekre egy az egyben ráilleszteni.

A mai világunkban sokan objektív igazságokat, külső forrásból átvehető megoldásokat keresnek, amihez egyértelműen lehet viszonyulni. Az én véleményem az, hogy objektív (általános érvényű) igazság nincsen. Akkor sem, ha adott dologról minden információ rendelkezésre áll, és teljes a kép. Ugyanaz a dolog ugyanis, mindenki szemszögéből (szubjektív szűrőjén keresztül) mást és mást jelent, és még ha fenn is áll egy adott pillanatban, térben és időben változva módosul… A valóság tehát alapvetően az időtényező és a szűrők miatt mindig szubjektív. Valójában azonban mindegy, mi volt a múltban, mi lesz a jövőben, mi, mennyire objektív, vagy szubjektív. A lényeg sokkal inkább abban rejlik, hogy adott kép szubjektív interpretálása bennünk milyen képeket kelt, milyen élményekhez kapcsolódik, és az miként tud számunkra megfelelő kiindulási alapot képezni.

A megoldás kulcsa pedig számomra a pozitív hozzáállásban keresendő. A feltétel nélküli szeretetben és elfogadásban, a mások szemszögéből (is) történő értelmezésben, az ítélkezés mentes manifesztációban, a pozitív gondolatok teremtő erejében.

Abban, hogy a dolgokban képessé válunk megtalálni mindig, minden körülmények között a jót. Abban, hogy nem csapjuk be önmagunkat és másokat. Abban, hogy lebontjuk a tradicionálisan (generációkról generációkra) átörökített, és gazdasági-társadalmi-politikai színezettel átitatott negatív hitrendszerünket. Hogy tudatosan elkezdünk az ’agymanóinkra’ odafigyelni, és ahogy rendszeresen eljárunk sportolni, úgy odafigyelünk a pozitív mentális tréningekre is. Úgy gondolom, hogy ez a fajta tudatosság és állhatatosság a kulcsa annak, hogy kicsiben és később talán nagyban is csodát teremtsünk. Mert ha a ’főnök’ helyes parancsot ad, akkor minden kis ’katona’ képes elemi szinten a pozitív jövőt építeni…

- írta ɒƚizoЯBognar -