Bárki, aki valamelyest spirituális beállítottságú, tisztában van a meditáció jelentőségével. Mindazok, akik a kínai asztrológia alapjaival is megismerkedtek, azt is megtanulták*, hogy jin tűz öneleműeknek, és ló-patkány oppozíciós állatszimbólumú születési képletűeknek meditálni nemcsak, hogy ajánlott, hanem napi szinten kötelező, a nagy érzelmi amplitúdót (érzelmek szélsőséges megélését) ugyanis ily módon lehet kiegyensúlyozni, ezáltal a mindennapokat egyre magasabb szinten megélni. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy bár a meditáció fontosságát felvilágosult körökben senki sem vitatja, mégis az elme magas fogú elcsendesítésére kevesen képesek, és sokszor törekvéseik ellenére is azon kapják magukat, hogy bár nagyon szeretnének valódi meditatív állapotba kerülni, mégsem járnak sikerrel.
A mai bejegyzésben – kapcsolódóan Nagy Melinda asztrológus korábbi előadásához – a sikeres meditáció nyomába eredünk, és megnézzük, mi áll a sikertelenség hátterében, vagyis kínai asztrós nyelven fogalmazva, a történetben hol van a kutya – vagyis a kis ego - elásva. J
Napjaink felpörgetett világában egyre több impulzus ér bennünket, egyre több az elvárás, egyre nagyobb a nyomás, ráadásul mindenre azonnal kellene reflektálni. Képi hasonlattal élve, 1-1 nap néha olyan, mintha cunamiban kellene elmennünk szörfözni. A tudatos ember aztán este letudva a napi kötelező rutinfeladatokat próbál relaxálni, meditálni, de a gondolatok csak nem akarnak pihenőre menni, mert hát másnap is van nap, a feladatlista pedig hosszú, az elme és az ego pedig nem kíván senkit sem szabadságra küldeni.
A közösségi oldalak fénykorában kapjuk persze folyamatosan az ívet, mit és hogyan csináljunk, és zavarunkban néha elhisszük, hogy amit itt-ott hallunk, olvasunk az szentírás. Ha ne adj Isten, van a közelünkben egy intelligencia struktúrás (jól kommunikáló) kutya-nyúl kombinációs (erős befolyásolási képességű) jóbarát, akkor még azt is képesek lehetünk elhinni, hogy ha nem zenére meditálunk, és nincsenek előző életes megvilágosodásaink meditációs gyakorlataink során, akkor tulajdonképpen nagyon messze járunk az igazságtól. Egyet azonban ne feledjünk el. Kutya-nyuszis kispajtásunk jobb napjain bármiről képes meggyőzni minket (papírja van rólaJ), akkor is, ha az nagyon messze áll az igazságtól, kivéve, ha szemfülesen a lapok mögé nézünk.
Mi pedig most megnézzük mit látunk a lapok mögött!
Nézzük először is a zenehallgatást. Ha valakiről, akkor rólam igazán elmondható, hogy imádom a zenét, egyszerűen lételemem. 1-1 zeneszám olyan érzelmeket, érzéseket hoz fel, ami szinte semmi máshoz nem hasonlítható. Ha elmegyek futni, zene nélkül nem szívesen indulok, mert számomra a jó zene adja meg azt az alaphangulatot, ami doppingol. Nekem azonban a futás csak hobby, napi átmozgatás a sok órás ülőmunka után, messze nem vagyok és nem voltam sohasem versenyfutó, tehát a tevékenység nem a profizmus irányába mutat. És itt már láthattok is két fontos momentumot. Először is láttatok már igazi profi futókat fülhallgatóval a fülükben futni? Kell nekik az érzelmi dopping a futáshoz? A válasz egyértelműen mindkét kérdésre nem. Azok, akik profi szinten futnak, egytől egyig arról számolnak be, hogy a zenehallgatás futás közben kifejezetten rontaná a teljesítményüket, elvinné a fókuszt. Hogy miért? Nem csak azért, mert egy plusz eszközre kell odafigyelni, ami matéria szinten is figyelemelterelő, de a zene által generált érzelmek, érzések is blokkolnák a kiegyensúlyozott teljesítményt. Egyértelműen láthatjuk tehát, hogy a képlet a meditációra is igaz. Zenét hallgatni persze jó, mert a zene megnyugtat. Egy pörgős nap feszültségeinek levezetéséhez kinek - kinek vérmérséklete és zenei ízlése szerint kiváló tevékenység a zenehallgatás. Mindegy, hogy metált vagy jazzt hallgatunk (csak a mi zenénk legyen! J), a lényeg, hogy a napi feszültség tudati szinten csökkenjen. Ha azonban sikerül ’üzemi állapotba’ kerülnünk, lenyugodnunk, akkor a tényleges meditációhoz már minden szinten el kell csendesednünk, hogy valóban befelé tudjunk figyelni.
A csend persze önmagában nem lesz elég. Mivel a programjaink erősek, valahol tudati szinten arra vagyunk irányítva, hogy folyamatosan pörögjünk, és tartsuk magunkat a külvilág elvárásaihoz, tehát ha meditálni akarunk, eleinte az elménk lázadni fog, minden trükköt be fog vetni, hogy figyelmünket újra és újra elterelje. Ha pedig kellően érdekes gondolatot hoz be, a vezérhangya máris elindul, a meditációnak lőttek. Az egyetlen dolog, amit tehetünk nem más, minthogy türelmesen és kitartóan dolgozunk. A feszültség nem a barátunk, a helyes rekeszizom légzés azonban igen. Sajnos helytelen légzéssel nem lehet ténylegesen elcsendesedni, az elme újra és újra el fog kalandozni. A légzésre úgy kell tekintenünk éppen ezért, mint egy varázspálcára, ami összekötő hidat képez a gondolat és az elme között. Az elmére sajnos nincs közvetlen ráhatásunk, a légzésre viszont igen. Éppen ezért, ha például idegesek vagyunk, és kavarognak a gondolatok a fejünkben, hiába adunk az agyunknak utasítást, hogy állítsa meg a gondolat cunamit, vagy számoljon báránykákat, nem fog nagyon semmi sem történni. Ha azonban figyelmünket a légzésre összpontosítjuk, a legfeszültebb helyzetben is képesek vagyunk gyors megnyugvásra. Igaz ennek az inverze is: nyugodt légzéssel nem tudunk idegesek lenni. Star warsos hasonlattal élve, nem lehetünk jedik, ha nem tudunk a légzésünkre fókuszálni. A rekeszizom légzést persze nem lehet egyik pillanatról a másikra felső fokon művelni, de ha igazi meditációt szeretnénk megélni, türelemmel és kitartással meg tudjuk tanulni, és nem csak meditációban, de a mindennapi stresszes helyzetek sikeres kezelésében is legjobb barátunk lesz.
Ha mindezeket a technikákat megtanultuk, még mindig lesznek okosok körülöttünk, akik meg akarnak ingatni bennünket, vagyis kétkedni fognak, hogy ha a meditáció során nem látunk fényeket, képeket, előző életeket, akkor amatőrök vagyunk, tehát nem csináljuk elég jól. A valóság azonban korántsem így van, kezeljük fenntartásokkal az ilyen hangzatos kijelentéseket, ugyanis ahhoz, hogy valaki előző életeket legyen képes látni, nagyon magas tudatszinten kell lennie. Az esetek 99%-ban mindazok, akik ilyen élményekről számolnak be, nem mást látnak, mint saját képzeletük játékát, ahol a tudattalan tartalmak törnek felszínre. Az érzelmek, érzések kitisztítását és egyensúlyban tartását követően hosszabb gyakorlás és valódi meditációkat követően bevillanhatnak olyan képek, amik előző életekhez kapcsolódnak, de ezek sohasem a meditációban jönnek. Ha azt tapasztaljuk, hogy a meditációban feljön egy kép és utána egy teljes történet kezd kirajzolódni, nagy eséllyel tévútra kerültünk, ahol valójában az elme-ego játszik velünk.
Véleményem szerint jelen életünkben arra kell fókuszálni, hogy élettervünket minél magasabb szinten képesek legyünk megélni, megvalósítani. Ha valódi meditációt élünk meg, kinyílnak a kapuk felfelé, megfoghatatlanul kapunk az univerzumtól helyes iránymutatást, ehhez pedig nem kell mást tennünk, csak hittel, kitartással, türelemmel megtanulni a világ zajait minden szinten kizárni, hogy tudatunk a tudatosság mélyebb szintjére léphessen. Kitartóan gyakorolva a légzés- és elmekontrollt, napról napra egyre jobbak és teljesebbek lehetünk. Ez a kulcsa annak, hogy hibáinkat korrigáljuk, fejlődjünk, és megfelelő szinten legyen a rezgésünk. (Megfordítva a képletet, alacsony rezgésszinten élő embert nem lehet helyes útra téríteni, mert pont olyan lesz, mint a vak bácsi. Ha nem akar átjönni az úton, hiába akarunk neki segíteni, nem lesz nyitott a segítségünkre.)
A meditáció persze pont olyan, mint a futás. Ha profi szinten akarunk lenni, akkor minden nap csinálni kell. Ha abbahagyjuk, vissza fogunk esni, és ha nem is a nulláról kell újrakezdeni, de újra fel kell éleszteni meditatív képességeinket.
Végezetül egy saját történettel zárom. 2014-ben váratlan és ismeretlen kimenetelű betegségem volt, melynek hatására agykontroll tanfolyamot végeztem. A meditatív zene először a barátom volt, idővel aztán éreztem, hogy az elmémet nem hanganyag alapján tudom a leghatásosabban elcsendesíteni. Kitartó munka eredményeként fél év után már konkrét dolgokat éreztem meditációkat követően, amik be is következtek az életemben. Az egészet úgy tudnám megfogalmazni, hogy lejöttek előre információk, pedig se kutyám, se sárkányom nincs a saját radixban (születési képletben, akinek ilyen állatszimbólumai vannak, ott erős megérzések vannak egész életben függetlenül attól, hogy valaki spirituális beállítottságú-e). Sajnos ez volt az a pont, ahol a rendszeres meditációt abbahagytam. Több hónap kihagyás után próbáltam újra kezdeni, de vagy belealudtam a meditációba, vagy elkalandoztak a gondolataim. 2016. szeptemberében kezdtem el kínai asztrológiát tanulni, ahol minden óra egy légzéstechnikán alapuló meditációval indul, melynek köszönhetően korábbi meditációs gyakorlataimat képessé váltam még magasabb szintre emelni.
A meditációnak és az asztrológiának köszönhetően ma már képes vagyok a mindennapok szépségét akár a reggeli dugóban ülve is meglátni, ami azt jelzi, hogy a meditáció során felszínre kerülő magasabb szintű tudatállapot már a hétköznapi rutinban is képes bekapcsolni.
És hogy lehet-e futva meditálni? A minap szembe találkoztam egy ilyen témájú írással, ami azt taglalta, hogy a futás során felszabaduló hormonok az agyra olyan hatással vannak, ami elősegíti a meditációs állapot létrejöttét. Profiknak nyilván nem lehetetlen, persze kell hozzá egy belső elcsendesedés, egy ingerszegény környezet (ami nem vonja el a figyelmet), és egy monotónia szempontjából kellően hosszú táv. Mivel én 4-5 km-et futok csak, ettől az állapottól messze járok, de amit már évekkel ezelőtt megtapasztaltam, hogy ha zene nélkül a természetben futok, akkor múltra és jövőre vonatozóan is jönnek AHA élmények.
Zene vagy bármilyen hanghatás mellett tehát megfelelő szintet elérve képessé lehet arra válni, hogy meditáljunk, egyet azonban nem szabad elfeledni: a hangokat a meditáció során ki kell zárni, mert ha a zene, vagy a hang vezet, akkor az elme a feltörő érzések, érzelmek hatására nem lesz képes elcsendesedni, ami a sikeres meditáció alapja. És hogy mit kezdjünk a meditációs zenékkel? Oldjuk vele a feszültséget, ami nap mint nap ér minket… A többi pedig csak rajtunk és a kitartásunkon múlik.
- - írta Nagy Melinda előadása alapján Bognár Rozita-
