A hétköznapokban az izgalmas, érdekes emberek kapcsán sokszor elhangzik a színes egyéniség jelző. Azokra az emberekre, akik a környezethez igazítják viselkedésüket, azt mondjuk olyanok, mint a kaméleon, aki pedig mindig a háttérben marad, introvertált, kerüli az interakciókat és nem tűnik ki semmiben, megkapja a szürke veréb jelzőt. Színe tehát mindenkinek van.
Hogy kiben mennyi szín és ezen belül is hány árnyalat található meg, elsősorban annak függvénye, hogy milyen alapkészlettel (karakterrel) született és milyen környezeti hatások érték (milyen lett a személyisége). Az élet szerepjátékok sora. Másként viselkedünk – mondhatni más játékot játszunk – szülőként, házastársként, barátként, barátnőként, távoli ismerősként, vagy éppen munkahelyi környezetben főnökként, beosztottként, munkavállalóként, vagy külső tanácsadóként. Máshogy viszonyulunk a hétköznapokban a henteshez, a pénztároshoz, a postáshoz, az óvó nénihez, a tanárhoz, az orvoshoz… Ahány helyzet, annyi szerep. Máshogy játszik, más eszköztárt használ az élet színpadán az intro-/ extrovertált ember, és szépen lavírozik (kifejezetten élvezheti a játékot) az ambivertált. Sőt. Személyiségjellemzőktől függetlenül (mégis teljesen más amplitúdójú skálát bejárva) ugyanahhoz az emberhez is máshogy viszonyulunk belső és külső impulzusok hatására. Mindenkori viselkedésünk több tényező – adott viszonyrendszeren belüli pozíciónk, feladatunk, környezeti tényezők/hatások, motivációnk/céljaink, fiziológiai paramétereink, saját és az interakcióban résztvevő fél személyiségtípusának kölcsönhatása- kumulált eredménye. A fő kérdés ebben a színes és változatos játéközönben az, hogy képesek vagyunk-e saját, valódi színeinket megélni, vagy külső-belső ingerek hatására beszennyeződnek azok, és az egészből csak egy hamis játék marad. A hamisság lehet persze tudatos és tudattalan. Tudatos, ha valaki valamely cél elérése érdekében szándékosan játszik máshogy. Vagy ennek inverzeként azért nem játszik a belső hangja szerint (azért nyomja el bizonyos részeit), hogy a környezete elvárásainak megfeleljen. Tudattalan pedig, ha hiányzik a kellő önismerete és sodródik az árral, alá/fölé rendelődik, stb.
„Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.” – mondta Oscar Wilde. Önmagunk azonban csak úgy lehetünk, ha tudjuk, hogy ki vagyunk és pontosan azt éljük meg, ami belőlünk fakad, ha nem külső, mások által megírt forgatókönyvek szerint táncolunk. Ha ugyanis tartósan beleragadunk egy olyan állapotba, amelyben az alapkarakterünk elnyomva marad / vagy éppen túlhangolódik, az feszültséget generál, ez pedig negatív folyamatokat indukál a személyben és társas kapcsolataiban is.
A DISC személyiségprofil rendszer (https://www.discinsights.com/personality-style) egy olyan eszköz, mely pontos képet ad arról, hogy kinek milyen az alap/ természetes stílusa, milyen felvett minták szerint viselkedik, és mindezek alapján hogyan látják mások, tehát a kérdéskör kapcsán hasznos segítőnk lehet. A rendszer 4 alapszínnel (piros, sárga, zöld, kék), és természetesen ezek alszíneivel, színkombinációival tipizálja az embereket. Természetesen egy fejlett önismerettel rendelkező személy személyiségtesztek / kérdőívek nélkül is pontosan tudja jellemezni magát, torzítások azonban önmagunkkal szemben itt is lehetnek, a szubjektív igazságunk és az egónk befelé is torzíthat. Másrészről, ha kapunk egy kvázi objektív képet önmagunkról, pontosabban fogjuk tudni, mivel kell személyiségfejlesztésünk során dolgozni, meg tudjuk határozni, hova akarunk elérni. Mert nem csak elnyomások, de túlkapások is lehetnek bennünk, amikor ugyan az alapszemélyiségünk szerint működünk, de túljátsszuk a szerepünket, ennek eredményeként pedig az inverz oldalon nem fordítunk elegendő figyelmet a bennünk levő, de a túljátszás miatt elnyomottá váló színeinknek. A személyiségfejlődéshez persze idő kell, nagyjából minimum egy év szükséges ahhoz, hogy a vadhajtásokat, vagy az elnyomásokat optimális irányba legyünk képesek elmozdítani, és mivel az életünk nem zárt rendszerben zajlik, ehhez hozzáad / vagy éppen elvesz a világunk, és benne minden egyes tényező, ami hat ránk. Transzformálni tehát lehet, a lényeg, hogy az mindig tudatosan, az alapszemélyiséggel összhangban történjen.
Ha saját színeink tiszták, képben vagyunk magunkkal és nincsenek torzulások sem az alapképletben, az még nem jelenti automatikusan azt, hogy rögtön tökéletesen fogjuk tudni megélni a mindennapokat. Kell ugyanis látnunk azoknak az embereknek a színeit is, akik minket mindennapjainkban körülvesznek. Lesznek hasonló, ellentétes és komplementer személyiségek a környezetünkben. A képletet persze nem lehet általánosan leírni, minden szituációt egyedileg kell értékelni, ugyanakkor azt biztosan tudhatjuk, hogy például két domináns személy harca örökös disszonanciát szülhet, vagy egy félős, stabilitásra törekvő ember számára egy szenvedélyes, domináns fél sokszor lehet túl sok, a komplementer személyiségek együttműködésénél pedig előtérbe kerülnek a szinergiák.
Érdekessége a történetnek, hogy saját egyéni „szűrőinken” keresztül nézve másokat, annak függvényében, hogy a profilunkban milyen színek, milyen súllyal szerepeknek befolyásolja azt, hogy a másikban mit látunk elsődlegesen meg.
Hangold be önmagadat, éld meg a valódi, tiszta színeidet! Mert a nem neked írt színdarabban, a másnak szánt szerepben sosem lehetsz hiteles! Nem fog jól állni a másra szabott ruha, nem fogod érteni a szöveget, idegennek érzed majd a díszletet…
by BoRo
