„Rációval csak analizálni lehet – szintetizálni soha…” olvashatjuk Müller Péter Jóskönyvében.

Az érzelmek azonban nagyon változékonyak, jönnek-mennek. Angolra fordítva az érzelem szót, benne van a mozgás, a változás. Minél szélsőségesebb formában éljük meg, annál inkább pillanatnyilag tűnnek csak érzelmeink igaznak nemcsak mások, hanem saját magunk számára is. Írott formába öntve érzéseinket és később visszaolvasva azokat nagy valószínűséggel másnap, más szűrőn keresztül nézve értetlenül állunk, hisz már egészen máshogy gondolkodunk ugyanarról a dolgokról. A túlreagálás tipikus esete. És itt érkezünk el a jelen kor e-kommunikációs világába, ahol többnyire mindenről, így aktuális érzéseinkről is online írott, rövidített, instant formában adunk számot. A chat programok tálcán kínálnak érzelmeink kifejezésére megannyira kedves, vagy kevésbé kedves ikont (matricát, emotion jelet…), amivel ha nem vagyunk a kommunikáció mesterei, vagy éppen csak sietünk, könnyebben, gyorsabban fejezhetjük ki magunkat. Ez a trend. Akár jó is lehetne, de nem az. A chates kommunikáció ugyanis tapasztalatom szerint növeli a kommunikációs szakadékot a felek között, megannyi félreértést generál típushibák okán (függetlenül attól, hogy a kommunikáció alanyai mennyire ismerik jól egymást), nő a tiszteletlenség esélye a másikkal szemben. Lehetne persze jól és okosan is használni, ha szem előtt tartanánk a buktatókat, eliminálnánk azokat, és megtalálnánk a helyes arányokat.

Az online kommunikáció első számú hibája, hogy sokan nem tisztelik meg a másik felet azzal, hogy köszönjenek, és végül elköszönjenek. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy láthatatlan emberek beszéljenek hozzánk bármikor, bárhol. Semmiből semmibe tartanak a „beszélgetések”, kivételt képeznek ez alól a gyors, pontos, real time kérdések és válaszok. A chat sokszor háttértevékenység (dugóban ülve, munkavégzés közben), vagy az unaloműzés eszköze (pl. napi ügyintézés holt időszakában…). Mivel a fő fókuszban többnyire nem a csatorna túloldalán levő szereplő van, továbbá a félregépelések, prediktív szövegbevitelből adódó átírások figyelmen kívül hagyása az üzenet tartalmát lényegi oldalról is módosíthatja - nem beszélve az informatika kiszámíthatatlanságáról (ha lefagy az alkalmazás, vagy „elmegy” a net)-, könnyebb elbeszélni egymás mellett, mint korábban bármikor. Márpedig olyan időket élünk, amikor magánbeszélgetésekre ritkán van idő élőben. Nem divat már telefonálni, e-mailezni sem. Az online chat tértől és időtől függetlenül a privát kommunikáció legelterjedtebb formája lett. Mindenről beszélni akarunk azonnal. Élményeket szerezni, érzelmeket közvetíteni. Ez az online kommunikáció és közösségi média alapja. Több alkalmazást használva egész nap áramlanak az üzenetek. Szinte már megszűnik a privát szféra. Mivel az írás és az olvasás (adás és fogadás) sokszor időben elkülönül, ezért aktualitását is vesztheti a dolog, ami az üzenet tartalmi eleme lenne. Vagy generálhat feszültséget a később adott reakció. Sokan szeretnek rejtélyesek maradni, és ezáltal színesíteni, növelni a feszültséget a nem egyértelmű online üzenetekkel. Nincs mögötte hang, hangsúly, nonverbális jelek, tehát az értelmezés nehézkes, vagy sokféle kimenetelű lehet. Divat napjaikban a nem tisztességes ghosting, amikor ködbe vesznek emberek furcsa üzeneteket maguk mögött hagyva. El lehet tűnni, nem kell semmire egyértelmű választ adni. Sőt, választ sem kell adni.

A chates kommunikáció meglátásom szerint olyan puha kereteket honosított meg, ahol könnyen el lehet csúszni. A klasszikus értelmezésű kommunikációs normák rendszere felborult. Nagyjából a Z generációs gyerekek 10-11 éves koruktól fogva okos telefonokkal járnak, saját számítógépet használnak, minden barátjukkal így kommunikálnak. Az X, Y generáció tagjai közül szintén a nagy többséget elérte már az online kommunikáció okozta függőség.

Ahhoz, hogy elbeszélések, félreértések… helyett az e-kommunikáció jól és hatékonyan működjön, fontos lenne egyfajta, mindenki számára ismert és értelmezhető kultúrát kialakítani, ami a teljesség igénye nélkül az alábbi dolgokat foglalná magában az én képzeletbeli listámon.

Köszönni és elköszönni. Megtisztelni a másikat azzal, hogy úgy kommunikálok vele, mintha telefonon, vagy élőben beszélnénk. Csak akkor „beszélgetni” ha mindkét félnek alkalmas. Nem kiváltani chattel a fontos, személyes beszélgetéseket. Teret hagyni a másiknak arra, hogy reflektáljon. Egy lényegi gondolatot egy üzenetben elküldeni, nem részletekben, mert a közbeékelt sorok torzítják az üzenetet. Felvállalni ugyanúgy magunkat (nem jobban és nem kevésbé), mintha élőben beszélgetnénk. És nem utolsósorban az érzelmeket valós érzelmi időben és síkon megélni, kommunikálni….

Az érzelem jön és megy, az elme túlelemez. A megoldás valahol az érzelmek és a ráció, a szív és az ész, a jobb és a bal agyféltek között keresendő. Ahol semmi nem nyom el semmit, így az e-kommunikáció sem a személyes kapcsolatokat…J

by BoRo