Advent van. Nyakunkon a karácsony. Meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, a gyerekek elkezdték nyitogatni a kalendárium ablakait. Várakozunk. Vallási értelemben véve várjuk a Megváltó születésének napját, ateista felfogásban a szeretet ünnepét, gyermekeink pedig tiszta lelkülettel várják a csodát. A várakozásban azonban az elcsendesedés és odafigyelés helyett évről évre nő az őrület, a hajsza. Évzárás a munkahelyen, céges partyk, vásárlási rohamok…

Ez az év sok mindenben más volt. Az üzletek vasárnapi zárva-tartása miatt március közepe óta nem shoppingolgat a hét utolsó napján senki igényei / kénye kedve szerint, vagy éppen csak unaloműzés céljából. Szigorodtak a családok hétvégi menetrendjei is, más lett az időbeosztás. De most advent van, ismét nyitva a kapuk, lehet a plázákban, hiper- és szupermarketekben, vagy akár a kisebb üzletekben szabadon kapkodni az ajándékok után. Kígyózó kocsisorok, tülekedő emberek, rohanás, feszültség. Hol van itt a szeretet? Hol van itt a csoda?

A karácsony a 21. században már más, sok helyen elveszítette valódi értelmét, értékét. Egy a többi kötelező, piros betűs ünnepnapokból, amikor nem kell dolgozni, cserébe lehet enni-inni.

Műcsillogás, státuszszimbólumokat, versengés legtöbb esetben szegényes mögöttes érzésekkel, érzelmekkel.

A mai korban a karácsony egyet jelent sokaknak, vagy talán a legtöbbeknek a kötelező ajándékozással. Hosszú ajándéklisták szűkebb és tágabb értelemben véve vett családtagok, barátok, kollégák neveivel… Egy újabb stressz-forrás, amit a muszáj, a kell, a külső elvárás, és nem a belső igény hajt.

Miért ajándékoz a legtöbb ember karácsonykor?

Először is, mert ez a társadalmilag elfogadott és elvárt. Karácsonykor mindenkinek, aki él és mozog körülöttünk (értsd: szomszéd, óvó néni, tanító néni…, kollégák, barátok, gyerekek, családtagok, orvosaink, etc.) úgy érezzük, hogy valamit adnunk kell. Hogy személyes kapcsolat emögött mennyi van? Valószínűleg a legtöbb esetben nem sok, de az adás, mint kötelező elem ettől függetlenül megjelenik. Másodszor is, mert tradicionálisan ezt hozzuk magunkkal, és ugyan maga az érték szép és nemes is, de a modern idők, a fogyasztói társadalom, a versengés megváltoztatta a célját. Végül, de nem utolsósorban pedig azért, mert a karácsony a szeretet ünnepe, az ajándék pedig a szeretet szimbólumaként jelenik meg, ambivalens módon azonban sokszor nincs mögötte meg a valódi érzés.

Hol van tehát a probléma? Miért tolódik el a fókuszpont az ajándékozásban? Meglátásom szerint azért, mert már nincs tudatosság és tiszta érzés mögötte. Hány olyan ember él a környezetünkben, akinek úgy tudunk venni ajándékot, hogy pontosan tudjuk, érezzük, mire vágyna? Tudjuk, mivel okozhatunk neki örömet? Többnyire kevés. Mégis veszünk több tucat embernek, vaktában vásárlunk, mert úgy érezzük, ezt kell tennünk.

Ajándékozni az emberek alapvetően a következő okokból kifolyólag szoktak:

-  Szokásból, megszokásból;

-  Elvárásból;

-  A másik fél vélt, vagy valós igényei alapján döntő többségben valamely ünnep alkalmából, mint az ünnep kötelező eleme, kelléke;

-  Függetlenül a másik fél igényeitől kényszerességből, külső nyomásból, másokkal való versengésből;

- Mások szeretetének, elköteleződésének megvásárlásából (szélsőséges esetben a másik fél érzelmi manipulációjából);

-  Adok-kapok játszmákból;

-  És talán a legritkábban önzetlenül, tiszta szívből, szeretetből. Csak azért, hogy mosolyt csaljunk mások arcára, csak azért, mert jó megragyogtatni mások szívét, lelkét.

Mindenki életében mások az arányok, de biztos vagyok benne, hogy több a kényszeres, külső elvárásokon alapuló ajándékozások száma, mint azok az esetek, amikor csak azért adunk, mert adni jó.

Hasonló kérdés, hogy hány esetben vagyunk arra képesek, hogy magunkból adjunk valami személyeset. Az időnket, a szellemi termékünket, a kreatív barkácsolásunkat, bármit, ami mi vagyunk, és ami a szeretteinknek örömet okoz. Sajnos a válasz erre is az, hogy ritkán. Ugyanígy a fogadó oldalon is egyre inkább az ajándék materiális értelemben véve vett értéke, presztízse a mérce, nem a valódi tartalma, üzenet értéke a meghatározó.

Milyen lenne szerintem az idealizált szeretet ünnep? Ha a karácsony nem családi roadshow-król szólna, nem kötelezően lefutandó körökről, borosüvegek, bonbonok, gyertyák… és soha elő nem vett ajándéktárgyak cseréjéről, hanem arról, hogy békében, szeretetben, meghittségben együtt vagyunk. Hogy befelé figyelünk, magunkra és azokra az emberekre, akik igazán fontosak nekünk. Ahogy Ady Endre írja: „de jó volna… igaz hittel, gyermek szívvel a világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni…”. De hogyan lehet kibékülni a világgal, ha a legtöbb ember önmagával sincs tisztában? …

Tegnap megkérdeztem a gyermekeimet, mit kérnek a Jézuskától? A 6,5 éves lányom azt mondta, anya, nem kérek semmit, csak hogy szeretetben együtt legyünk. Mert az élet, nem attól lesz szép, és tartalmas, hogy műfényekkel akarjuk megcsillogtatni. A fény bennünk van, csak a legtöbb esetben elrontjuk, mert meghajlunk a társadalmi nyomás előtt. Átprogramozzuk a tiszta lelkületű gyerekeket önző, követelőző kis lényekké, aztán csodálkozunk, hogy milyen szörnyekké válnak kamaszkorukra. Pedig a gyermekek a mi tükreink, a problémák, érzések szép kivetülései, akik idejében figyelmeztetnek arra, ha változni, változtatni kell.

Álljunk meg egy percre, gondolkozzunk el, és tegyük az ünnepet olyanná, amilyen egykor volt, amikor még a világ nem a rohanásról és a külsőségekről szólt! … Mert a karácsony a szeretet ünnepe, szeretetet venni pedig nem az üzletekben lehet!

by BoRo