Rohanó világunkban, amikor a külső feltételek turbulensek változnak, az értékrendek felborultak, a minőségi idő már-már luxusszámba megy, az emberek többsége erején felül próbál teljesíteni nap mint nap, hogy a rá nehezedő követelményeknek megfeleljen, az őszinteség pedig sokak számára egyenlő a kiszolgáltatottság fogalmával - tehát falakat húzni és szerepeket játszani kényelmesebb és kifizetődőbb, mint önmagunkat felvállalni -, az emberi kapcsolatok is jóval másabbak, felszínesebbek lettek, mint egykoron voltak.
Társas interakciókban persze legtöbbünknek van szép számmal része, hiszen az új lehetőségek, új impulzusok, változó környezeti feltételek, a közösségi oldalak, stb. egyre másra kínálnak számunkra új ismerősöket, új barátságokat nap mint nap. Ezen kapcsolatok döntő többsége azonban azon a szinten merül ki, hogy néha a felek dobnak egy-egy like-ot egymás bejegyzéseire az online küzdőtereken, chatelnek néhányszor, vagy ha összefutnak, akkor egymás vállát veregetve – közös panaszkodási platformra helyezkedve – megvitatják, hogy kinek, milyen aktuális nehézségei, feladatai vannak. Új kapcsolatok kezdetén persze kötelező jelleggel lefutják a felek a múlt főbb eseményeire vonatkozó, ténymegállapító státuszbeszélgetéseket, aztán elhelyezik feladataik, céljaik, motivációjuk alapján a kapcsolatot kölcsönösen egy skatulyába, ahonnan a másik, szükség esetén előhívható, és információi, tudása, kompetenciái, kapcsolatai stb. révén aktivizálható, ha és amennyiben szükség van rá. Az emberi kapcsolatok azonban egyre ritkábban jutnak ennél mélyebb szintre. Blokkok, falak, színpadi szereplések korát éljük. Az igaz barátságok kuriózum számba mennek.
Az emberi viselkedések alapvetően négy kategóriába sorolhatóak meglátásom szerint. Az önmagukat erős, acélozott személyiségnek valló emberek hajlamosak elhitetni magukkal azt, hogy nekik tulajdonképpen nincs is szükségük klasszikus barátságokra, hisz önmagukban is sikeresek, eredményesek és képesek céljaik elérésére, igényük, idejük meg pláne nincsen mélyebb kapcsolatok kialakítására. Ők a terminátor menedzserek, akik védőburkot öltenek magukra annak érdekében, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kerüljenek áldozatként ki egyes helyzetekből. Ez a stratégia annak ellenére, hogy bizonyos élethelyzetekben hatásos, a fontos személyes kapcsolatok szempontjából kritikus, nem beszélve a negatív társadalmi hatásairól.
A második csoportba sorolhatóak azok az emberek, akik mélyen elszigetelődnek, ritkán nyitnak a külvilág felé, és akkor is zárkózottan viszonyulnak a partnerekhez. Ők többnyire tudatában vannak annak, miért zárnak kifelé, de valamilyen okból kifolyólag nem képesek a blokkokat feloldani. Vannak ugyanakkor extrém extrovertált személyiségek, akik habzsolják az új kapcsolatokat, de számukra a mennyiség a szempont a minőséggel szemben, igaz ez az időtöltésre és az emberi kapcsolatok kialakítására egyaránt. Sokszor talán valamilyen fel nem oldott múltbeli probléma miatt nem akarnak egyedül lenni, ismerkednek bármikor, bárkivel. Végül, de nem utolsósorban vannak azok az általában fejlett én-tudattal, önismerettel rendelkező személyiségek, akik nem félnek mások megítélésétől, remek emberismerők, képesek olvasni másokban, és ez alapján könnyen el tudnak igazodni a 21. század meglehetősen zavaros társadalmában. Ők azok, akik pontosan tudják, hogy milyen kapcsolatokat akarnak építeni, be tudják vonzani az igaz embereket maguk köré, így számukra nyílik talán meg a legkönnyebben a valódi tartalommal és minőséggel kecsegtető kapcsolatok kiépítésének lehetősége.
Két ember találkozásakor – függetlenül a kölcsönös szimpátiától, azonos hullámhossztól stb.- nem feltétlenül egyeznek persze elsőre az egyéb feltételek, amik megalapozhatják a közös barátságokat, hosszabb távú kapcsolatokat. Itt arra gondolok, ha például egyik, vagy mindkét félben vannak blokkok, vagy a közvetlen környezet nem támogatja a barátság létrejöttét. Lehetnek görcsös kísérletek, de eredményre ezek nem vezetnek. Van ugyanakkor – köszönhetően annak, hogy a lelki, szellemi változás, felismerés korát éljük- olyan helyzetek, amikor két ismerős egy azon időszakban kezdhet el pozitív irányba fejlődni, nyílni, és ez minőségében képes megváltoztatni kapcsolatukat, ledönteni a korábbi falakat, más szűrőn keresztül látni a világot, és ezáltal eljutni a kölcsönös megértés szintjére. A hasonló hasonlót vonz. A változás, változtatni akarás ereje hatalmas.
Minden emberi kapcsolatban igaz az az alaptézis, hogy fejlődni szükségszerű. Ha a fejlődés iránya és üteme megegyezik, akkor párhuzamosan futnak a szálak, kölcsönös a megértés és a támogatás. Ugyanakkor, ha az egyik, vagy mindkét fél, valamely belső, vagy külső indíttatás hatására letér a korábbi fejlődési pályáról, és más irányba indul el, a hangsúlyokat áthelyezi, vagy leragad adott szinten, akkor közöttük az olló elkezd nyílni.
Igaz ez gyermek- és felnőttkori kapcsolatokra egyaránt, függetlenül attól, hogy az alapkapcsolat mennyire erős.
Az élet- és az emberi kapcsolatok szépsége, hogy soha, semmi nem tekinthető végleges állapotnak. Materiális értelemben véve egy limit lehet a halálunk órája. Addig mindenre van esély, tehát ez az egy határidő, mellyel számolni kell. Spirituális értelemben véve pedig, mivel a szellem és a lélek örök, ha valakivel feladatunk van, akkor függetlenül jelenlegi életünktől újra és újra találkozni fogunk vele, míg a ránk bízott feladatot meg nem oldjuk, be nem teljesítjük vele, általa.
Az igazi barátságokban talán pont az a legszebb, hogy lehetnek benne átmeneti kényszer/, önként vállalt szünetek, nézeteltérések, konfliktusok, melyek több dologból (eltérő életkörülmények, fizikális távolság, rendkívüli ad hoc események, stb.) táplálkozhatnak, ugyanakkor bárhol, bármikor ugyanarról a szintről folytathatóak tovább, ha mindkét fél kölcsönösen akarja és támogatja azt.
Örök barátság tehát függetlenül a modern, néha már-már torz társadalmi keretrendszertől létezik, létezhet, ugyanakkor talán többet kell a fennmaradásáért tenni, mint egykoron.
Mivel az igazi barátság az egyik legnagyobb érték, úgy gondolom, mindenkinek fel kell ismernie, értékelnie és tennie érte, ha igaz, őszinte barátra lel, akivel kölcsönösen képesek egymásra pozitív irányba hatni, fejlődni egymás által.
Az igaz és örök szerelem kérdésköre ennél jóval problematikusabb, hiszen ahhoz a barátságnál sokkal mélyebb szinten kell a feleknek azonos érzelmi skálán mozogni. Örök szerelem létezhet, de ritka jelenségnek számít, időben eltérő rezgésszám mellett valósulhat meg, nagyon stabil, fejlett személyiségeket, tudatszinteket, magas EQ-t követel. Hinni, remélni azonban lehet benne. Lehet talán mindenkinek egy célfüggvény, aki számára fontos a személyiségfejlődés, fontosak az igazi emberi kapcsolatok.
Sokat hangoztatott ezoterikus világnézetű megállapítás, hogy mindenkinek önmagában – függetlenül másoktól – kell megtalálnia a boldogságát. Ez igaz is lehet, nem lehetünk másoknak függvénye, helyzetek, emberek kiszolgáltatottja. Ugyanakkor az ember társas lény, nem azért vagyunk a világon, hogy elszigetelődve éljünk benne. Alkotni, teremteni, fejlődni a kapcsolatokból nyert szinergiák által lehet igazán. Ehhez kellenek az igazi, és talán néha örökre szóló barátságok.
by BoRo
