A sport gyerekkorunktól fogva életünk része. Bölcsiben még csak játékosan, óvodában heti 1-2 alkalommal, iskolában pedig mindennapos testnevelés néven kötelező eleme gyermekeink életének. Mivel kötelező, ezért gyerekkorban van egyfajta ellenállás, hiszen a mozgásformát az intézményes keretrendszerben nem választhatja meg a nebuló, saját érdeklődési területének megfelelő sportot csak a szabadidő terhére tehet élete részévé. Ha nem alakul ki hobby szinten ’szerelem’ valamely sportág iránt (amire néhány éve nagy sportágválasztás néven egyre komolyabb törekvések vannak), vagy ha a gyermek otthon, szülei példáján nem azt látja kiskora óta, hogy sportolni nagyon fontos és érdemes, akkor a mindennapos testnevelés koncepciója éppen az ellenkezőjét éri el, mint ami a célja lenne.

Így voltam ezzel gyermekkoromban én is. A klasszikus fókakúszás, kislabda-dobás, kötélmászás …. programokat igyekeztem túlélni, pozitív példát otthon nem láttam, gimiben pedig az osztályzatra menő mozgás kivételével igyekeztünk megúszni mindent.

Felnőttként aztán megváltozott a látásmódom. Az élet adott felismeréseket, aminek köszönhetően az aerobik órákon túl elkezdtem futni. Eleinte kellett hozzá egy ismerős, aki húz, aztán az első gyermekem születése után rájöttem, hogy futni igazán egyedül jó. Hogy miért? Mert azon túl, hogy a futás az a drog, ami pozitív hatással van a szervezet működésére azáltal, hogy hat a központi idegrendszerre, valamint egyértelműen igazolt pozitív biológiai hatásai vannak a szervezetre, hat a lélekre is. Sokan, akik spiritualitással foglalkoznak úgy vélik, hogy a lélekre és a szellemre kell figyelmet fordítani, mert a testünk múlandó, előbbi kettő pedig örök, tehát testünk formálása helyett meditáljunk minél többet…., én azonban vitatom ezt az álláspontot. Hogy miért? Mert ha ésszerűen sportolunk (értsd a mozgás nem a család, munka, minőségi szabadidő, lelki / szellemi fejlődés stb. rovására megy, tehát az arányok optimálisak maradnak), akkor olyan energiák szabadulnak fel, ami az élet egyéb területeit is pozitív irányba képes terelni. A futás hatására csökken a feszültség, tisztulnak gondolataink, oxitocin szabadul fel, tehát boldogabbnak érezhetjük magunkat.

Persze van olyan, hogy valaki nem szeret futni, vagy nem futhat élettani, egészségügyi okokból. A sport palettája rendkívül széles, tehát mindenki tud magának olyan mozgásformát választani, ami számára örömet jelent. És a lényeg itt van. Divat ma mindenféle tömegrendezvényen maratont, félmaratont futni, vasembernek lenni… de meglátásom szerint – ha és amennyiben valaki nem a sportra teszi fel az egész életét – ezek túlzó dolgok, ez már az a szint, amikor a sport és az élet egyéb szegmensei között felborul az egyensúly. Ilyen esetekben a sport már egyfajta mániává, meneküléssé forrja ki magát néhány kivételtől eltekintve. Van persze olyan ember is, aki terápiás céllal sportol erőn felül, de ez szintén csak átmeneti megoldás lehet, hosszú távon kis eséllyel építhető be a normál hétköznapokba. 

Ha családunk van, és mellette keményen dolgozunk nem tehetjük meg, hogy naponta több órát öncélú sportolásra fordítsunk, mert ott már sérülhet más, és gyakorlatilag kizárt, hogy időnk maradjon meditációra, lelki fejlődésre….

Mit tartok spirit fitnessnek? Az örömmozgást, ami belülről fakad, amitől boldogabbak leszünk, ami energiát ad, ami által nő az önbecsületünk, ami pozitívan hat a gondolatainkra és életünk többi szegmensére.

Ha még nem találtunk rá, keressük meg, hogy számunkra mi az.

Adjuk meg lehetőség szerint magunknak rendszeresen a töltést. Lehetnek hosszabb, rövidebb életszakaszok, amikor a feltételek korlátozottak, de tapasztalatom szerint többnyire a saját lustaságunk a fő akadály. Naponta úgy vélem 3x20 perc az a minimum, amit normál körülmények között önmagunkra kellene fordítani testi, szellemi, lelki szinten. A legfontosabb, hogy ne a trendeknek akarjunk megfelelni, és ne hagyjuk azt sem, hogy az egónk, a lustaságunk miatt kerüljünk tévútra. Ha valamit elkezdtünk, ne másokhoz, hanem önmagunkhoz mérjük a teljesítményünket. Klisé, de igaz, hogy a kevesebb néha több. A lényeg a rendszerességen van.

Ha megvan a törekvés erre, akkor a belső béke megadja azt a stabilitást, amivel a kaotikus világban is tisztábban látunk és képesek leszünk arra, hogy meglegyen az egyensúly életünk egyes területei között.

 by BoRo